1. fejezet: Beköltözés Londonban

Sziasztok! :)
Hoztam átírva az első részt, kicsit hosszabb lett, mint volt, de gondolom nem bánjátok... :) Különösebb hozzáfűznivalóm nincs, szóval azt hiszem, megyek is, és elkezdem a spylife-ot átpakolni, ami - aki nincs tisztában a dolgokkal - a trilógia első részének átírása. :) Ez pedig főképp Carol keze által íródik. :D Vagyis íródik újra. :P

xx. S

_______________________________________________________________________________________________________________________

1. rész: Beköltözés Londonban

Carol szemszöge

 - Kérem, csatolják be az öveiket, hamarosan leszállunk! - hallatszik a bemondóban az egyik stewardess hangja, mire fészkelődni kezdek az ülésen. Liam rám pillant, megszorítja a kezem, majd megszokott, kedves hangján érdeklődik: - Jól vagy? - halkan beszél, mintha csak egy titkomra kérdezne volna rá. 

 - Persze - hozzá hajolok, csókot nyomok puha ajkaira. - Csak izgatott vagyok. Kissé hiányzott London, ez minden - nyugtatom meg, mire elmosolyodik, majd bebiztosítja magát. Követem a példáját, a következő pillanatban pedig megjelenik Liam mellett a zöld blézert viselő, fiatal lány, aki mosollyal az arcán ellenőriz le mindenkit, hogy be vannak-e kötve. 

A hangszóró ismét megszólal, közölve, hogy hamarosan leszállunk. Pár másodperc múlva már érzem is, ahogy a gép ereszkedni kezd, és szemeim elé tárul London látképe. A felhők közti réseken besütnek a napsugarak, ezzel gyönyörűen megvilágítva a várost. 

Annak tudatában szállunk le a járatról, hogy az épület mögött már vár ránk egy fekete limuzin. Viszont a limuzin és a repülőgép között ott van az a hatalmas rajongótömeg, amely ilyen szempontból akadályt jelent. 

Átvesszük a csomagjainkat, majd átadjuk azokat a ránk várakozó testőrökre, akiket a fiúk managementje bérelt fel érkezésünk alkalmából. 

Szokásunktól eltérően némán indulunk a hatalmas, üvegfalú épület felé. Úgy fél perc elteltével páran közülünk beszélgetni kezdenek, viszont én a gondolataimba merülve sétálok Liam oldalán. Elgondolkodom azon, hogy a rajongók még csak nem is ismernek - számba veszem a lehetőségek számát, hogy vajon mi történhet, ha meglátnak minket? Fogalmuk sincs arról, hogy kik vagyunk... 

Mikor ezt megemlítem Liam-nek, ennyit válaszol: - Hát, most megtudják! - arcán játékos vigyor ül, ami engem is felvillanyoz, viszont ennek ellenére felmerül bennem még egy kérdés. 

 - Jóóó... de... Hogyan jutunk el a kocsiig? 

 - Majd viszlek a hátamon! - vigyora továbbra is az arcán marad, amíg ezt mondja. A tőlünk nem messze csevegő Stella ennek hallatára ugrálni kezd.

 - Zaaaaayn, ugye te is viszel engem? - visítva próbál egy kislányra hasonlítani, viszont ezen elneveti magát, így az idegesítő hatás elmarad. Mikor így beszél, nem tudom, hogy leüssem-e, vagy ne. Ugyanis idegesítő tud lenni, viszont alapjában véve nagyon aranyos. :)

Z mosolyogva megforgatja a szemét, majd hátat fordít Stellának, hogy a lány fel tudjon ugrani a hátára. 

Míg őket nézem, ismét elgondolkodom: kicsit mintha visszaugrottunk volna az időben, mikor még nem is járt senki senkivel, csak barátkoztunk... Stella és Zayn az érzéseik kimutatását kivéve majdnem teljesen ugyan úgy viselkednek, mint akkor. És igen, ez pozitívum. :) 

Amikor visszafordulok Liam felé (és eltűnődöm azon, hogy miért és mikor álltunk meg), kisebb szívrohamot kapok, ugyanis szinte egyből Li hátán találom magam. 

Ahogy közelebb érünk, meghallom a rajongók sikoltozását, majd kicsivel később meg is látom őket; a lányokat, akik közül sokan táblákra írt üzeneteket tartanak a fiúk felé, a nevüket ordítotják, és önkívületi állapotukban sikítoznak. Mikor meglátnak minket, először még izgatottabbak lesznek, majd leesik nekik, hogy két új embert is látnak kedvenceik hátán. Egyből elcsendesednek, kis ideig csak néznek, majd, mikor beérünk az üvegajtón, már hallom, ahogy zúgolódik a tömeg. 

 - Erre számítottál? - kérdezem halkan Liamtől. 

 - Nagyjából - bólint. 

 - Aha... 

Olyan szempontból kínos az áthaladásunk, hogy sutyorgások és halk beszéd közepette sétálunk végig a directionerek által kialakított helyen a többi utas után, akik valószínűleg szintén kellemetlenül érzik magukat. A rajongók csak merednek ránk, tekintetükben értetlenség és kíváncsiság keveredik a féltékenységgel, kisebb csoportokban tárgyalnak arról, hogy vajon kik lehetünk. Még a ruhát is elfelejtik letépni a fiúkról, annyira meglepi őket a jelenlétünk...

Stellával a limuzin ablakára tapadva figyeljük az elhaladó épületek sorát. A belvárost elhagyva elérünk London gazdag negyedébe, ahol szebbnél szebb házak tárulnak elénk. 

 - Caroool! Gyere már, ezt nézd! - hallom meg Stell hangját a másik oldalról. Mikor felé fordulok, izgatottan néz vissza rám. Hevesen integet, hogy menjek át hozzá, majd tekintetét visszafordítja az ablak felé. - Én. Itt. Akarok. Lakni - teszi meg tagoltan a kijelentést.

 - Menj arrébb, nem látom! - lököm meg finoman, mire engedelmesen arrébb csusszan. - Hűűű! - az elém táruló látvány valóban gyönyörű. 

- Miért állt meg a limuzin? - érdeklődik Stella a Cuki Hangon, amit (állítása szerint) még az általánosban fejlesztett ki (tudjátok, senki sem szeret dogát írni...). 

 - Mert. Mi. Itt. Fogunk. Lakni - válaszol Harry Stella stílusát parodizálva. Stellára kapom a fejem, ő velem egy időben teszi ugyan ezt. 

 - ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ! - visítunk fel egyszerre. Igen valószínű, hogy a környezetünkben lévők maradandó halláskárosodást szenvedtek... 

Stellával elsőként szállunk ki a limuzinból, és lassan a ház felé indulunk. Fel akarom fedezni minden négyzetcentiméterét, szerintem itt még a por is modern és csodaszép... Merengésemből Stella sikolya rángat ki, majd, mikor rá pillantok, már a vízből mered dühösen a parton röhögő Zayn-re. Én Liam kezébe nyomom a telefonom, nekifutok, és Stella után ugrok egy kicsit sem elegáns bombával, pont, mikor a csomagszállító autó leparkol a ház előtt. Csurom vizes barátnőm amolyan "te hülye vagy" fejjel néz rám, aztán végül elkezd nevetni rajtam, ennek következtében lenyomom a fejét a víz alá. Prüszkölve bukkan fel fél méterrel arrébb, majd - mielőtt bármit is tehetnék volna - villámgyorsan hozzám löki magát, és ezúttal ő nyom le engem. Ezután nem telik el sok idő, Stella megteszi a "Mindjárt szétfagyok" kijelentését, így a fiúk segítségével kimászunk a medencéből. Kiráz a hideg, tenyeremmel dörzsölgetni kezdem a felkarom.
 - Lányok, azonnal menjetek átöltözni! - szól ránk Liam, amire Stella egy nyelvöltéssel reagál.
 - Igenis, apuci! Csakhogy a bőröndben vannak a ruháink! - emlékezteti "apucit" a Cuki Hangon. (Komolyan, most már legenda lesz :"D)
Paul ezt meghallva elkezdi kipakolni a csomagokat a limuzin, valamint a csomagszállító autó sofőrjével karöltve. Ezután mindenki megkapja a cuccát, és elindulunk felfedezni a házat. Az ajtót kisebb lökdösődés után sikerül kinyitni, szinte egyszerre esünk be az előtérbe. Már az is gyönyörű.
A falak vörösesbarna színűek - már ahol a falat nem üvegablak képezi -, rögtön három felé lehet elmenni. Előre nyílik egy félkör alakú, kitáguló rész, ahol a falak ívéhez alkalmazkodó ülőhelyek, valamint fogasok állnak. Két, üveglapos dohányzóasztalt is látok. Középen helyezkedik el az ajtó, pontosabban a helye, márványkirakással. Arra valószínűleg a nappalit találhatjuk meg.
Az elágazásnál jobbra tekintve a falra festményeket akasztottak, sőt, az előtér jobb és bal sarkában egy-egy márványtömbön álló szobor is áll, mindkét folyosó külső oldala többnyire üveg.
 - Jobbra van az étkező - közli Paul. - De persze a középső résszel is minden összeköttetésben áll. Balra van egy itthoni stúdió, valamint egy kialakított, békés zug is, és a moziterem. Ja, még jobb oldalt lehet lemenni az alagsorba - mindannyian nagy szemekkel, pislogva meredünk Paul-ra, aki megforgatja a szemeit, és sóhajt. - Menjetek...
Több se kell nekünk, máris őrült tempóban szétszéledünk, a csomagokat az előtér csempe-padlójára szórva. Stella és én az emeletet keressük meg, szobastoppolás okán.
Az első háló, ahova benyitunk, hatalmas. Az arany, a fekete, és a barna árnyalatok dominálnak benne. A mennyezet fehérre van festve, az ajtó felőli fal arany színű, halvány mintával, majd egy beékelődés következik, így az aranyat a csokoládébarna váltja fel. Étcsokoládé. Hátul két hatalmas ablak helyezkedik el a fal mentén, fehér és aranysárga függönyök vannak az ablakok bal széleire tolva. Az ablaktól kicsit előrébb egy franciaágyat látunk, kétoldalt éjjeliszekrényekkel. Az ágytól balra egy hatalmas szekrény magasodik, lakkozott fa oldallal és szegélyekkel, arany előlapokkal. Ennek középső részét tükör alkotja. Az arany, ferdén haladó fal mellett egy sminkasztal áll, ugyan abból a garnitúrából, mint a szekrény. A szoba bal oldalán, tőlünk nem messze két fotel van, közöttük üveg dohányzóasztal, távolabb pedig a fürdőszobaajtó. Feltehetőleg.
 - Azta! - suttogja mellettem Stella. - Menjünk! - rángat meg finoman, mire kilépek a szobából, és a következő ajtó felé veszem az irányt.
Ez egy pasztell szoba, legalábbis főként, ugyanis az egyik fal itt is szürke színben pompázik. Legalább olyan nagy ez is, mint az előző, viszont az ágy hatalmasabb. Az említett fekvőalkalmatosság a jobb oldali, szürke, textil-tapétás falnak van tolva, mögötte fa berakással. A szemben lévő, belső falon két nagy ablakot lehet látni, belső párkányokkal, mindkettőt úgy alakították ki, hogy lehessen rajtuk pihenni. Az ággyal szembeni (jobb oldali) falnál egy kis asztal helyezkedik el, rajta egy LCD tévével. Fürdő, padlószőnyeg...
 - Stoppolom - vigyorogva fordulok Stella felé, aki rám kacsint, és elrohan. Hát, jó.
Nemsokkal később Liam hangját hallom meg, ahogy engem szólongat.
 - Itt vagyok! - kiáltok ki a fiúnak, mire pár másodperc után meg is pillantom a fejét az ajtóban.
 - Hú - szétnéz a szobában. - Jó választás - elismerően biccent, majd megcsókol.
Ekkor Paul üvöltése hallatszik a földszintről. - És a csomagokkal mi lesz?!
 - Jaj, tényleg, a csomagok - sóhajok gondterhelten, majd Li-t magammal rángatva leszaladok a földszintre. Út közben a többiekkel is találkozunk, szinte egyszerre érünk a nappaliba, ahova Paul-ék által már bekerültek a bőröndjeink. Paul a mellkasa előtt összefont karokkal áll a csomagok mögött, és várakozón pillant ránk.
Harry a bőröndjéhez lép, kicipzározza, kiveszi a legfelső ruhadarabot, majd szó nélkül leszórja azt a földre. Nekünk sem kell több, mind egyszerre kezdjük kidobálni a ruhákat és cipőket a nappali lakkozott, fa padlójára; csak, hogy Paul-t idegesítsük. Az említett hitetlenkedve kapkodja a fejét közöttünk, mi pedig visszatartott nevetéssel szórjuk szét a ruháinkat a nappaliban.
Miután már mindent kellően "elrendezünk", a többiek hirtelen kirohannak a házból a hátsó üvegajtón át, egyedül hagyva engem és Liam-et. És Paul-t.
 - Hé, a ruhákkal mi lesz? - Pauly és én egyszerre kiabálunk a srácok után, egyedül Stella fordul vissza az udvarról.
 - Pakoljátok eeeeel! - könyörögve kiált vissza, alsó ajkát lebiggyeszti, fejét kissé lehajtja, és nagy szemekkel néz vissza rám.
 - Naaaa! - háborodok fel.
 - Légysziiiii! - a kiskutyapofi mellé a Cuki Hangot is beveti, minden igyekezetével próbál rávenni a dologra. Összeszűkített szemmel szuggerálom, erre elvigyorodik, és elszalad. Hát, van hová, mivel a telek (lehetne birtoknak is nevezni...) hatalmasnak tűnik a házból is.
Már éppen Stell után indulnék, hogy visszarángassam, de Li elkapja a karom.
 - Szúrjunk ki velük! - elvigyorodik, és rám kacsint. Természetesen egyből belemegyek. Naná!
 - Ismertesse a tervet, Mr. Payne! - szűkítem össze a szemeim ismét.
 - Azonnal, Mrs. Payne! - megint elvigyorodik.
 - Majd pár év múlva, Liam drága! - nevetek fel. - De mondjad mááár!
 - Oké... Szóval arra gondoltam, mi lenne, ha beszórnánk a ruháikat a szobáikba? - veti fel az ötletet.
 - De honnan tudjuk, hogy melyik kié? - értetlenül nézek rá, nem értettem, mit akar ezzel.
 - Hát pont ez az! - tárja szét a karjait. - Válogassanak csak!

Mikor sikeresen bedobáljuk a ruhákat a többiek szobáiba (és persze rendbe tesszük a saját dolgainkat), Liammel úgy döntünk, hogy bevásárolunk, mivel a hűtő üresen áll. Zayn kocsijával megyünk, ugyanis Liam a nyáron sikeresen letette a KRESZ vizsgát, mellesleg Zayn - nem is olyan rég vásárolt - Bentley-jének kulcsai a konyhapulton hevernek.

 - De mi van, ha kelleni fog neki? – kérdezem, mikor Li felkapja a pultról az említett tárgyat.

 - Most csak pakolásszon! – vigyorodik el, aztán elindul kifelé, én pedig egy vállvonás után követem.

Liam kijár a garázsból, megvárja, míg beülök, majd indít, és ezzel egyre távolabb kerülünk a kitörni készülő vihartól… :D

Stella szemszöge

 - Hol a kocsiim?! – hallom meg Zayn kétségbeesett ordítását. Kirohanok a konyhából az udvarra, hogy megnézzem, mi történt. Kiérve meglátom Zayn-t, ahogy hitetlen képpel áll a garázsban. Nagyon érdekelne, mit keres ott, de inkább nem kérdezem - felteszem azt a kérdést, ami először eszembe jut. 

 - Minek az neked? – kérdezem ’WTF?!’ fejjel.

 - Hát használni akartam! - fordul felém, eközben én kortyolok egyet a dobozos, kókuszos kakaómból.

 - Mire? – nézek rá egyre furábban. – Nincs is jogsid!

 - Háát… Bele akartalak ültetni, és… - kezdi, de nem hagyom, hogy folytassa.

 - Szerintem inkább ne fejezd be… - meredek rá tágra nyílt szemekkel.

 - Szerintem is jobb lesz! – neveti el magát, aztán hirtelen meghalljuk Louis üvöltését. Ma mindenki ordít?

 - Mi a szar?!

Zaynnel értetlenül nézünk egymásra, aztán én visszaüvöltök. - Mi bajod van ember?!

 - Ezt meg kell néznetek! Stella fehérneműje van a szobámban!

 - Hol? – Zayn már rohanna fel, de a karjánál fogva visszarántom.

 - Maradsz! – szólok rá, és felsietek a lépcsőn Tommo szobájába. 

Mikor belépek, Lou az egyik fekete melltartómat tartja a kezében, pántját a mutatóujjára akasztva. 

 - Azt hiszem, ez a tiéd... - nyújtja át a darabot. - Figyelj, hányas a...

 - Kussolj - morgok. - Nagyon remélem, hogy egy alsóneműmet sem szórták be Harry-hez... 

Megragadom azokat a ruhákat, amik az én tulajdonomban állnak, és a szobánk felé veszem az irányt. Természetesen odabent is mindenhol ruhák hevernek, egy póló például a virágos vázából lóg ki... 

 - Mit keres Harry alsóga… Fúúúj! – ejtem le az eddig kezemben tartott ruhadarabot, pont, mikor Zayn belép.

 - Mi az?

 - Harryt kérdezd! – fintorgok még mindig a földön heverő alsót bámulva.

 - Ó, pont ezeket kerestem! – sétál be vigyorogva Harry, és felmarkolja a saját ruháit, aztán kifelé indul. – Köszi, Stell! – int vissza a válla fölött.

 - Ez. Fájt – közlöm.

 - Nekem is – sóhajt Zayn, majd elindul Nialler szobája felé, mivel a szöszi átordít, hogy nála is akadnak ruhadarabok Zayn-től… 

Én pedig a Harry-lak felé veszem az irányt, az eltűnt szoknyáim és cipőim miatt. 

 - Hazza, nem találtál te itt női ruhaneműt? – sétálok be érdeklődve.

 - Nem – dugja gyorsan a háta mögé a kezeit, amiben sejtésem szerint az egyik sortomat szorongatja…

 - Szerintem meg de.

 - Nem, ez… Ez a… - hebeg. 

 - A szegecses sortom! – mondom, majd kitépem a kezéből az említett ruhadarabot. – A többit is kérem! – nézek rá számon kérően, mire behajtja az ajtót, ami mögött kupacban állnak az eltűnt ruháim… Szerintem még be is gyűjtötte a többiektől...

Lucky

Amikor már mindenki megtalálta az eltűnt holmijait, akkor jön meg Carol és Liam. Én a zár kattanásakor a többiekkel együtt készülök lecsapni rájuk, de mikor Cars belép, a kezében tartott kiscica elvonja a figyelmem.

Azonnal el is felejtem, hogy haragszom rájuk, és – azt hiszem – a többiek is. :)

 - Luckynak hívják! – adja a kezembe C a cicát, én pedig egyből elkezdek gügyögni neki. Gyengéim a kisállatok, na! :D

 - De cukiii! – egyből hanyatt vágódok a kanapén a nappaliban, és felemelem a cicát. – Most kaptad? – kérdezem mosolyogva, a kérdés erejéig C-re pillantva.

 - Aha – bólint, szintén mosollyal az arcán. 

 - Mesélni! – parancsolok rá, miközben felülök, és a kiscicát az ölembe ültetem. Dorombolni kezd.

 - Igen anyu! - huppan le mellém kuncogva.

 - Az te vagy – nevetek fel.

 - Kussojjá’! – „csap le”. 

 - Igen Anyu! – vigyorodom el, direkt hangsúlyozva az anyu szót. 

 - Szopjál gombot! – úgy tesz, mintha dühös lenne, aztán Liam-re pillant, elmosolyodik, és „megolvadva” mesélni kezd. – Szóval, az úgy volt…

*Carol szemszöge, egy kicsivel korábban*

- Maradj itt egy kicsit! – mondta Liam, és a kocsinál hagyott. – Mindjárt jövök! – szólt még vissza.

- Okéé…

Nagyon szép idő volt, nekidőltem a kocsinak, és néztem, ahogy egy csoport kisgyerek vonul át a zebrán. Azt hiszem, egy óvodás csoport lehetett. Valószínűleg bábszínházból, vagy valami hasonló programról mentek vissza. Épp hogy eltűntek a sarkon, Liam máris visszajött egy dobozzal a kezében, aminek a tetejére lyukak voltak vágva...

Carol szemszöge

Este megetetem Lucky-t, aztán lefekszem. Éppen a takarót húzom magamra, amikor megszólal a telefonom. Viber. :)

Stella írt, hogy nézzem meg a trendeket Twitteren. Első a „#HungaryCantWait1DConcert”. De aranyosak! Liamnek is megmutatom, aki válaszol nekik egy tweetben:

„Nyugi srácok, már csak másfél hónap, és ott leszünk! :) x”

Azonnal jönnek a válaszok, hogy „Srááácok! Liam észrevette!” meg, hogy„Válaszolt!!”, és „Liam, szeretünk titeket!”.

Aztán valaki elkezdi, hogy „@Real_Liam_Payne, ki volt az a lány akivel a reptéren láttak?”, a többiek meg folytatják. „@zaynmalik Kivel voltál délelőtt??” stb… Sorra bukkannak fel a tweetek, szinte kivétel nélkül mindegyik erről szól.

Aztán Zayn, nem tudom, hogy megnyugtatásként-e, mindenesetre kiírja, hogy „Srácok, akikkel láttatok, azok a barátnőink. És ne utálkozzatok, mert szeretjük őket! Igaz @Real_Liam_Payne? :D Szeretlek, @Stella_Official! x”

Liam pedig válaszol: „Igaz, @zaynmalik. ;) Szeretlek, @Carol_King”

Stella is beszáll, ezt írja: „@zaynmalik Én is téged, te agyatlan :DDD ♥”

Én is válaszolok Liamnek: "@Real_Liam_Payne meee too! :D <3 And all the directioners!”

Ezután nekünk jönnek az üzenetek twitteren, rengeteg embert kell unfollow-olnom, hogy ne írhassanak nekem, a követőim száma rohamosan nő. Tele vagyok értesítésekkel, nem győzöm követni, ki mit ír nekem, hányan követnek be hirtelen... Végül Liam veszi el tőlem a telefont, azzal az indokkal, hogy nem akarja, hogy totálisan megkattanjak reggelre. Jogos...